2025. április 19, szombat - Emma

Hírek

2021. Május 01. 15:23, szombat | Kzélet
Forrás: TASR

A kormányfő megkapta az első adag oltást

A kormányfő megkapta az első adag oltást

POZSONY, május 1. – Beoltották az első adag koronavírus elleni vakcinával Eduard Heger miniszterelnököt. A kormányfő szombaton kapta meg az AstraZeneca első adagját.

„A vakcina a lehető leggyorsabb ellenszer a koronavírus elleni harcban, és ezt a történelemben már láthattuk,” mondta oltása után a kormányfő. Egyúttal megkért mindenkit, aki még nem jelentkezett be a rendszerbe, hogy tegye meg. „Azoknak, akik már bejelentkeztek, nagyon köszönöm,” tette hozzá. Szerinte az oltási tempó megfelelő, de a kampányban még lát lehetőségeket.

Heger ezután bocsánatot kért azoktól a fiataloktól, akiknek törölték az oltási terminusait. A hiba ott történt a miniszterelnök szerint, hogy a fiatalokat nem a rendszerbe engedték bejelentkezni, hanem azonnal oltásra hívták őket. „Sajnálom, hogy félreértés történt és meg kellett szüntetnünk a már létező időpontokat. Remélem a fiatalok megértik, hogy először az időseket kell beoltanunk,” mondta.

A miniszterelnök a legnagyobb pozsonyi oltóponton, a Nemzeti Stadionban kapta meg a védőoltást. Heger az időpontot klasszikus regisztráció útján kapta meg, egyszerű polgárként jelentkezett be a rendszerbe.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet

PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért

Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.

2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet

Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését

Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.

2025. Április 07. 14:38, hétfő | Kzélet

Átmenetileg visszaállítják a határellenőrzést a magyar és az osztrák határon

Ennek oka a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás, amely több magyarországi településen is előfordult, majd a betegség átterjedt és elterjedt a Szlovák Köztársaságban.

2025. Március 27. 15:35, csütörtök | Kzélet

Ausztria katonai egységet küldött Szlovákiába a száj- és körömfájás elleni védekezés megerősítésére

A szlovák kormány kedden Szlovákia egész területére rendkívüli helyzetet hirdetett a betegség miatt.