Hírek
2021. Március 28. 21:00, vasárnap |
Kzélet
Forrás: TASR
A Za ľudí elnöksége bizalmat szavazott Eduard Hegernek

POZSONY, március 28. – A Za ľudí elnöksége ma este bizalmat szavazott az új miniszterelnök-jelöltnek, Eduard Heger személyében. Erről Veronika Remišová pártelnök adott tájékoztatást.
Az elnökség mellett már a parlamenti klub is bizalmat szavazott a jelenleg még pénzügyminiszteri feladatokat ellátó politikusnak. Remišová emellett megerősítette, hogy az OLANO már előállt egy új egészségügyi miniszter-jelölttel is. A jelölt nevét egyelőre nem akarta elárulni, csak annyit mondott, hogy szerinte jó választás az illető. „Bízunk benne, hogy a kormánykoalíció megújult erővel és dinamikával vág neki a munkának és végre az emberek problémáival törődhetünk. Új kihívások várnak bennünket,” mondta a pártelnök.
Hegert úgy jelölte meg, mint egy politikust, aki képes a konszenzus elérésére és a konfliktusok kezelésére. Szerinte most ez a kormány legfontosabb feladata. A Za ľudí elnöke azt szeretné, ha az új kormány már szerdától működhetne, feladat ugyanis akad bőven: a veszélyhelyzet meghosszabbítása vagy akár a koronavírus okozta járvány kezelése. Persze, ez jelenleg Eduard Hegertől és Zuzana Čaputovától is függ.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.
2025. Április 07. 14:38, hétfő | Kzélet
Átmenetileg visszaállítják a határellenőrzést a magyar és az osztrák határon
Ennek oka a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás, amely több magyarországi településen is előfordult, majd a betegség átterjedt és elterjedt a Szlovák Köztársaságban.
2025. Március 27. 15:35, csütörtök | Kzélet
Ausztria katonai egységet küldött Szlovákiába a száj- és körömfájás elleni védekezés megerősítésére
A szlovák kormány kedden Szlovákia egész területére rendkívüli helyzetet hirdetett a betegség miatt.