Hírek
2020. November 23. 15:33, hétfő |
Tech
Forrás: SG
Apple: tökéletesítik Siri magyarját

Végre megérti, ha magyar kiejtéssel kérsz magyar számot tőle. Az Apple készülékeken elérhető beszédértő szoftver már egy ideje kapizsgálja a magyar nyelvet.
Ez megfigyelhető volt például az üzeneteknél, amikor a diktálás funkciót használva szépen leírta a magyar beszédet magyar szöveggé.
Sirinél akadtak azonban gondok: nem értette, ha magyar nevű ember hívását kérted tőle, illetve azt sem értette, ha magyar dalt szerettél volna kérni. Persze alternatív megoldásként szóba jött a magyar szavak angolos kiejtése, de erre az ember ráunt egy idő után. Az Appleblog tájékoztatása szerint, amikor Siri visszamondja, hogy mit kértél tőle, még mindig angolosan ejti ki a magyar szavakat, de legalább már érti, ha magyar kiejtéssel diktálod le neki, mit szeretnél. Ezáltal végre kézhasználat nélkül is fel tudunk hívni bonyolultabb magyar nevű embereket, vagy kérhetünk magyar előadóktól magyar zeneszámokat. További fejlesztésre szorul viszont, hogy nem érti, ha azt parancsolod neki "állj", vagy hogy "következő dal", illetve néha félreérti, melyik számot szeretnéd. Remélhetőleg ez a közeli jövőben javításra kerül Siri kiejtésével együtt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.