Hírek
2020. Július 21. 12:30, kedd |
Helyi
Forrás: tasr
Čaputová: az ország fejlesztésére kell költeni az EU-s pénzt
Szlovákia célja nem lehet csupán annyi, hogy elköltse az Európai Unió által folyósított pénzt. A ország fejlesztésébe kell fektetni, amit majd az utánunk következő generációnak adunk át.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök ezt tartja a kormány és az egész lakosság legfontosabb feladatának. Ezt a közösségi hálón nyilatkozta, arra reagálva, hogy az EU elfogadta a költségvetést és az új típusú koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok megsegítésére szánt, a helyreállítást célzó pénzügyi csomagot.
„Örülök, hogy sikerült végre megállapodni, és hogy az EU egységes. Ez jó hír az EU stabilitásának szempontjából és egyúttal soha nem látott segítségnyújtás Szlovákiának" - mondta az államfő. Hozzátette, ahhoz, hogy Szlovákia értelmesen használhassa fel a támogatást, „a legjobbaknak kell összedugniuk a fejüket és nagyon jó tervet kell kidolgozniuk”.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Július 14. 16:33, vasárnap | Helyi
Napszúrásveszély! Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Másodfokú hőségriasztás van érvényben ma, július 10-én Szlovákia déli járásaiban, a nappali csúcshőmérséklet meghaladhatja a 37 °C-t.
2024. Július 03. 19:04, szerda | Helyi
Komárom: Újra a streetballtól lesz hangos a Klapka tér és a belváros
A Klapka teret július 6-án, szombaton ismét a kosarasok uralják majd. A 3×3 Basket Slovakia - XXX Komárno egész napos rendezvény nemzetközi mérkőzésekkel és gyermekprogramokkal várja az érdeklődőket.
2024. Szeptember 20. 16:27, péntek | Kzélet
IDŐJÁRÁS: A vénasszonyok nyarára még várnunk kell
Az egyik szélsőség váltja a másikat. Ez egyaránt vonatkozik a légköri csapadékra és a hőmérsékletre.