Hírek
2021. Május 24. 12:48, hétfő |
Rendőrségi
Forrás: TASR
Csonti ma tesz tanúvallomást H. Lehel ügyében
POZSONY, május 24. – H. Lehel ügyében, akit csak a Sátor-banda sírásójának neveznek, ma hallgatják meg Nagy Zsolt alias Csonti tanúvallomását a bazini Speciális Büntetőbíróságon.
A tárgyalás kezdetén H. Lehel több panasszal is élt. Csontit, aki 2019 óta tölti 22 éves börtönbüntetését, a H. Lehel által elkövetett bűntettekkel kapcsolatban kérdezik éppen. Az ügyben korábban már vallottak bandatagok, például Kádár Krisztián és Bugár György. H. Lehel kérelmét, hogy szabadlábon védekezhessen, a bazini Speciális Büntetőbíróság már februárban elutasította.
H. Lehelt a gyilkosságok mellett bűnszervezetben való részvétellel is vádolják, emellett az ő számlájára írható egy dunaszerdahelyi biztonsági fiók kirablása, ahonnan összesen 45,5 millió szlovák korona tűnt el anno. Az áldozatok között szerepel a volt bandafőnök Sátor Lajos is, akinek megölését még 2010-ben ismerte be H. Lehel. A holttest sosem került elő, állítólag mert a bandatagok többször is kiásták és új helyszínre temették. A további áldozatok főleg strómanok voltak, de H. Lehel kezéhez tapad egy másik főnök, Raisz András vére is. Őt állítólag 2006-ban intézték el. A holttesteket általában H. Lehel csótfai birtokán ásták el.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 14:21, szerda | Rendőrségi
Egy töltényt tartalmazó borítékot küldtek Robert Ficonak
A hírportál szerint az Alkotmányos Tisztviselőket Védő Hivatal munkatársai a közvetlenül a miniszterelnöknek címzett levelek reggeli ellenőrzése során fedezték fel a golyót.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. December 02. 14:16, hétfő | Sport
F1: Doohan váltja Ocont az Alpine csapatában
Az ausztrál tartalékpilóta előléptetését az Alpine csapata, illetve több francia médium is megerősítette.
2024. December 02. 13:43, hétfő | Kzélet
A gáz ára várhatóan legfeljebb havi 28,63 euróval fog emelkedni
Azoknak a háztartásoknak, amelyek csak főzésre használják a gázt, havonta 0,96 euró többletköltséget kell fizetniük. A villamosenergia ára kis mértékben csökkenni fog.