Hírek
2021. Szeptember 15. 21:30, szerda |
Világ
Forrás: HVG
Egy csillagász szeme előtt robbant szét egy aszteroida
A brazil megfigyelő alig hitt a szemének, először nem is tudta, mit lát.
José Luis Pereira egy lelkes bolygófigyelő, elsősorban a Jupiter vizsgálatával, filmezésével és fotózásával foglalkozik. Nem volt ez másképp tegnap sem, a felvételek elkészítése közben azonban egy érdekes dologra lett figyelmes. Az amatőr csillagász ugyanis felvette, amint egy aszteroida a Jupiter légkörében éppen megsemmisül – ez pedig egy jól látható fényjelenséggel járt.
A férfi először nem is gondolta, hogy egy aszteroida megfotóbombázta a képet, de a Francia Csillagászati Társaság (SAF) átnézte a felvételeket, és igazolta a csillagász elméletét. Pereira elmondása szerint régóta vágyott egy ilyen képre, és most ez is összejött – írja a HVG cikke.
A Jupiteren egyébként gyakoriak az ilyen jelenségek, ugyanis a gázóriás hatalmas gravitációs vonzása hatással van egy közeli aszteroidaövre. A Space.com szerint 1994 júliusában a Shoemaker-Levy 9 üstökös darabjai csapódtak a Jupiter atmoszférájába, heteken át megfigyelhető nyomokat hagyva a planéta légkörében. Az SL9 üstökös volt az első olyan, amely nem a Nap, hanem egy bolygó körül keringett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.