Hírek
2022. Május 16. 09:45, hétfő |
Tech
Forrás: cirondo.com
Elektromos verziót kap a Lamborghini Urus

Nem kerülhette el sorsát az olasz cég SUV szuperautója, így a 4 literes biturbó V8-as mellé kap egy elektromos cincegőt is.
A Lamborghini 2017 végén mutatta be első divatterepjáróját, a 80-as években kifejlesztett LM002 szellemi örökösének tekinthető Urust. A típus lassan elérkezik életciklusa feléhez, így megkapja az ilyenkor szokásos ráncfelvarrást, és már most egyre több híradás foglalkozik az Urus távolabbi jövőjével.
A témával kapcsolatban egyelőre még sok a bizonytalanság, mindenesetre Mitja Borkert, a Lamborghini vezető tervezője azt nyilatkozta, hogy "előbb vagy utóbb az Urus elektromossá fog válni". Emberünk nem jelentette ki egyértelműen, hogy az Urus utódja villanyautó lesz, de utalt arra, hogy mostanság mind a szabályozások, mind az egyéb körülmények az elektromosítás irányába mutatnak - írja a HVG.hu.
Erre azonban a közeljövőben még nem kerül sor. Az elektromos verzió várhatóan 2028 magasságában kerül a szalonokba. A jelenlegi modell, amelynek motorháztetője alatt egy 650 pacis, 850 NM forgatónyomatékra képes V8-as benzinmotor dübörög, 3,6mp alatt éri el a 100km/h-ás sebességet. Az Urus tachométere 305km/h-nál akad ki. A közelgő ráncfelvarrás során állítólag 700 lóerő magasságába fog emelkedni a teljesítmény, és várhatóan érkezik egy 820 lóerős új plugin hibrid verzió is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.