Hírek
2021. December 06. 22:01, hétfő |
Kultúra
Forrás: 444.hu / facebook - Omega / Youtube / Nyitókép: NLC
Elment Kóbor János

Hetvennyolc éves korában, koronavírus okozta betegségben, a kórházban hunyt el Kóbor János, az Omega együttes legendás frontembere. A szomorú hírt a zenekar erősítette meg közösségi oldalán.
„Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt. Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad,” áll a bejegyzésben.
Kóbor még november elején került kórházba. A zenész korábban úgy nyilatkozott, hogy nem oltatja be magát, hiszen egész életében egészséges volt, és teljesen megbízott az immunrendszerében. Emléke előtt egy Gammapolisz-felvétellel tisztelgünk.
Kóbor János Budapesten született 1943-ban, első zenekarát a gimnáziumban alapította. Építészmérnökként végzett, de sosem dolgozott a szakmában. Az Omega együttest a Próféta zenekar utódjaként alapították meg 1962-ben. Eleinte többen is énekeltek az együttesben, de a '60-as évek második felétől az Omega saját dalainak többségét már Kóbor énekelte, az 1971-től kezdve felvett dalokban pedig ő volt az egyedüli szólóénekes. Első önálló albumuk, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek 1968-ban jelent meg, összesen 17 stúdióalbumot adtak ki. Emellett viszont angol és német nyelven is jelentettek meg lemezeket, illetve számos koncertfelvételt is kiadtak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.