Az Antarktisz területéről az utóbbi években többnyire a méretes jéghegyek leválása, valamint az ezzel összefüggő olvadás folyamata kapcsán futnak be újabb és újabb hírek, a pandémia elindulása környékén például arról számoltunk be, hogy 2019-ben rekordot döntött ennek mértéke. Most egy méretes, a legnagyobbak közé tartozó jéghegy fokozatos eltűnéséről, annak adatairól készült el egy érdekes tanulmány, amelyben komoly számokra hívják fel a figyelmet.

A napokban a Centre for Polar Observation and Modelling (CPOM) és a British Antarctic Survey (BAS) szakemberei által közösen összeállított anyagot tették közzé az interneten, ebben arról olvashatunk, hogy az A68A jelzésű, nagyjából 3 éven keresztül a tengeren sodródó jéghegy összesen 152 milliárd tonna vizet engedett ki magából, legalábbis pályafutásának utolsó néhány hónapjában, amikor a melegebb vizekben felgyorsult a folyamat. A jéghegy eredetileg még 2017 júliusában vált le a selfjégről, első két éve alatt nem vesztett sokat kiterjedéséből, mivel a 4000 ezer kilométeres út első szakaszában még hidegebb környéken tartózkodott, ezzel mérete továbbra is elérte Wales egynegyedét, viszont 2020 karácsonya környékén már északra vonult, Déli-Georgia felé, ahol a gyorsabb olvadás miatt került ismét a hírekbe.

Az A68A leválása idején a legnagyobbnak számított, az eddig összesen regisztrált példányok rangsorában pedig a hatodik helyet érdemelte ki hatalmas méretével. A kutatók 5 különböző műhold adatait vették szemügyre, ezek segítségével megállapították, hogy a némileg sekélyebb (és egyben melegebb) vizekre érkezve a jéghegy éppen annyira vékonyodott el, hogy ne sértse fel a tengerfenéket, mivel eredeti, 235 méteres vastagságából addigra 67 méter már eltűnt. A veszély lehetősége ennek kapcsán a helyi ökoszisztéma komoly megzavarása, valamint az óceáni áramlatok (és a ragadozók útvonalának) eltorlaszolása miatt merül fel, viszont a jelek szerint egyik szempontból sem volt jelentős a hatás, miközben a jéghegy alig néhány hónap alatt 152 milliárd tonna vízzé változott.

2021 áprilisára a melegebb tájakon az A68A már több kisebb darabra esett szét, ezek jó részét már követni sem volt érdemes, így akkor leálltak a megfigyeléssel.