Hírek
2021. Január 25. 14:30, hétfő |
Kultúra
Forrás: IGN.hu, YouTube
Előzetes: Az idei év legnagyobb zúzása lesz a Godzilla vs. Kong

Megérkezett a Warner Bros. szörnyuniverzumának harmadik része, amelynek előzetesében a két gigászi szörny, Godzilla és King Kong feszülnek egymásnak.
Godzilla mindig visszatér! Az óriásszörny 1954 óta tartja rettegésben nem kizárólag a japán városokat, és nem is csak a fiktív emberiséget, hanem a mozinézőket is. Az ember környezetkárosításáért a természet mintegy ezzel a sárkányszerű lénnyel áll bosszút, ezt a bosszúállószerepét pedig még inkább kidomborították az utóbbi években készült Godzilla-filmek. Persze a Kong – Koponya-sziget figyelmeztetett arra mindenkit, hogy az 1933-ban "született" másik nagy modern nemezis is résen van. Az idő pedig végre eljött, márciusban összecsap a két nagy szörny, és az biztos, hogy találkozójuk epikus lesz, mert az első előzetes alapján bizton állítható, hogy látványorgiában nem lesz hiány!
A 2019-ben debütált Godzilla II. – A szörnyek királya nem lett túl combos film szerintünk sem, és valószínűleg a Godzilla vs. Kong sem a kifinomult sztorijával, valamint emlékezetes (emberi) karaktereivel fogja elbővülni a nézőket. Azonban az tuti, hogy hiába Godzilla sok saját, ikonikus ellenfele, a "Godzilla kontra King Kong" találkozók a legizgalmasabbak, mert saját fiktív világukban mindkét lény titáni magasságokban jár. Apropó, titáni magasságok: azt már a film nemrég bemutatott új plakátján is kiszúrhattuk, hogy a két szörny talán minden eddig látott verziójuknál hatalmasabb lesz, ezt a feltevésünket pedig az előzetes csak igazolhatja.
A Godzilla vs. Kong 2021. március 26-án debütál a mozikban és az HBO Maxen az Egyesült Államokban. A film várható magyar premierje május 20. A Godzilla vs. Kongot rendezte Adam Wingard (Death Note), a forgatókönyvét Eric Pearson (Thor: Ragnarök) és Max Borenstein (Godzilla II) írták, fontosabb színészei többek között Alexander Skarsgård, Millie Bobby Brown, Rebecca Hall, Brian Tyree Henry és Shung Oguri.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.