Erre a kérdésre nem igazán lehet egy szóval válaszolni, ha esetleg mégis lehet, akkor pedig nem érdemes.A felvezetés után nem nehéz rájönni, hogy nem másról van szó, mint Gombaszögről, az ottani barlang pedig, bár elképesztő látvány és mindenkinek ajánlom a megtekintését, jelenleg nem a cikk főszereplője, a völgyben évenként megrendezett kulturális és zenei fesztivál viszont annál inkább.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az idei évben már ötödik alkalommal látogathattam el az országnak erre a meseszép pontjára (igen, enyhén fiatalon kezdtem a fesztiválozást, de hát, csak nem ártott meg…), ami nem csak látványban, de sokszínű programfelhozatalban sem okozott még soha csalódást.
Az utoljára két éve „teljes gőzzel” megszervezett és a tavalyi „lite” elnevezésű, kicsinyített eseményekhez viszonyítva az idei év Gombaszögét nevezhetjük egyfajta „középútnak”, hiszen, bár a résztvevőkön látszott, hogy semmi másra nem vágynak már másfél év bizonytalanság után, mint egy fesztivál szabadságára és mindenre, ami azzal jár, azért néha visszaköszönt az a bizonyos másfél év, még ha csak egy-két előadás keretén belül is. Mindez azonban pont annyira volt tökéletes, amennyire az lehetséges.

Amint az ember megérkezik, megkapja a kis programfüzetét, nehogy egy pillanatra is elveszve érezze magát, túlesik a néhány „üdvözlőkoccitás” (mert ismerős az azért mindig akad, főleg ilyenkor) utáni felettébb vidám sátorállításon és meglesi, hogy a zuhanyzóban vajon akad-e még meleg víz, mert a legendákból azt hallotta, hogy létezik, egyből a völgy lakójává, Gombaszög tiszteletbeli polgárává válik. Ha pedig túlestünk a „beköltözésen” várnak a programok, a felfedezés, ismerkedés, de ha épp ahhoz van kedvünk, akkor semmi más, mint az egész napos lazulás. A felhozatalra sosincs panasz, főleg, mert annyira széles érdeklődési kört lefed, ami pedig a sokszínű „lakosságon” is meglátszik, én legalábbis itt láttam rockert és hippit, bölcsészt és mérnököt, de akár bal- és jobboldalit a legjobban kijönni egymással (nyilván van azért kivétel, de az meg, mint tudjuk, csak a szabályt erősíti). Aki koncertekre, zenére vágyik, egyből több színpadot talál, hogy kielégítse vágyait, legyenek azok akár rock- akár komolyzenével kapcsolatosak. Politikai eszmecserék érdekelnek? Nem fogsz unatkozni. Mindened a társadalomtudomány? Idén kifejezetten jól jártál. Izgat a környezetvédelem és a bolygó jövője? Reméljük, sokan vagytok, hallgatnotok pedig egész biztos lesz mit. Sorolhatnám még a témákat, de szerintem mindenki érti a lényeget, az idei év pedig kicsit sem gyengélkedett az efféle programkategóriákban.

Felesleges lenne elkezdenem sorolni az idei év összeállítását, mert lenne itt jó pár bekezdés, amin ugyan át lehet futni, így olvasva azonban mégsem lenne az igazi, szóval úgy döntöttem, inkább csak pár nevet említenék, őket is a koncertek kategóriájából, mert azért legyünk őszinték, nem véletlenül a fellépő együttesek nevei azok, amikkel évről évre találkozunk a már jól ismert színes plakátokon. Az olyan, elsődleges többet tapasztalt fesztiválozókat megszólító zenekarok, mint például a Rómeó Vérzik mellett mindenféle gond nélkül megfértek a leginkább fiatalabbak által ismert Bagossy Brothers Company, vagy épp a Csaknekedkislány. Gombaszög zenei felhozatala mindenképp sokszínűnek nevezhető, hiszen az ismertebb fellépők mellett helyet kapnak kisebb, közelmúltban indult formációk is, akik legalább olyan lendülettel képesek játszani, mint a legnagyobb nevek, ezt pedig a Dunaszerdahely környéki Night Ride is tökéletesen bizonyította. Természetesen idén sem maradt el a jól megszokott Jóvilágvan koncert sem, ami nélkül nem is igazán lehetne elképzelni Gombaszöget, de az olyan megmagyarázhatatlan másfél órák nélkül sem, mint ami a Ricsárdgír zenekar színpadra lépése után elkezdődött, na, arról fogalmam sincs, hogy micsoda volt, annyi biztos, hogy működött.

Bár nem mondhatjuk azt, hogy a látványt ne lehetne szavakba önteni, azt annál inkább mondhatom, hogy teljesen felesleges, mert amíg nem éltük meg a völgy egy harmatos reggelét, vagy nem láttuk kirajzolódni az első napsugarakat a minket körülvevő magaslatokon, nem igazán tudhatjuk, miről szólnak az ilyen leírások. Egyszerűen gyönyörű, nem igazán érdemes ezt tovább ragozni, látni viszont annál inkább.

Jöhetne még ide ez-az, mert enyhe írói túlzással minden pillanat egy különálló élmény volt ezen a szerdától vasárnapig tartó „örömkavalkádon”, de akkor a cikknek még jó ideig nem lenne vége, annyit meg ki akar erről olvasni, a végén még nem bírná ki az egy év várakozást, pedig higgyétek el, megéri.