A hullócsillagok valójában kis aszteroidák vagy üstökösök darabjai, amelyek belépnek a Föld légkörébe, és ott égnek el, miközben az erős súrlódás miatt felizzanak. Ahogy ezek a részecskék a légkörön keresztül száguldanak, hatalmas hő keletkezik, ami fényt bocsát ki. Ezt a fényt látjuj mi is az égbolton, és amikor ezek a részecskék elégnek, úgy tűnik, mintha az égből hullanának.

A hullócsillagok megfigyelése az égbolt számos pontján előfordulhat, de bizonyos időszakokban, mint például az éves meteorrajok idején, gyakrabban találkozhatunk velük. Az érdeklődés a hullócsillagok iránt régóta meghatározza az emberi történelmet. Az ókori görögök és rómaiak azt hitték, hogy a hullócsillagok üzeneteket hoznak az istenektől, és a kívánságok beteljesülését jelzik. Ma már tudjuk, hogy ezek a csillagok nem isteni jelek, de a misztikus vonzalmuk megmaradt.

Az első szisztematikus tudományos megfigyelések a hullócsillagokról a 19. században kezdődtek. Egy francia matematikus, Urbain Le Verrier, aki korábban a Neptunusz bolygó létezését is matematikailag kiszámolta, javasolta, hogy a meteorok és hullócsillagok azonos eredetűek lehetnek. Ezt a feltevést később, az 1800-as évek végén a svéd tudós, Anders Ångström is alátámasztotta.

A modern űrkutatásnak is szerepe van a hullócsillagok tanulmányozásában. Az űreszközök és műholdak lehetővé teszik a meteorok mozgásának, összetételének és útvonalának pontosabb megfigyelését. A NASA által működtetett több asztronómómiai űrszonda, például az STEREO (Solar TErrestrial RElations Observatory) és a Mars Atmosphere and Volatile Evolution (MAVEN), értékes adatokat gyűjtöttek a hullócsillagokkal kapcsolatban.

Ezenkívül a hullócsillagok figyelése és megfigyelése nemcsak az űrkutatásban, hanem az asztrofotográfia és az amatőr csillagászat terén is népszerű tevékenység. Az emberek évente több meteorzáport vagy meteorrajt követnek figyelemmel, amikor a meteorok nagyobb számban érkeznek a Föld légkörébe. Ilyenkor akár több tucat hullócsillagot is megfigyelhetünk egy óra alatt.

A nyári időszakban gyakran jobban láthatók a hullócsillagok, és ennek számos oka van. Az egyik ok az, hogy a nyári éjszakák hosszabbak, így több idő van a hullócsillagok megfigyelésére. Emellett a nyári égbolt gyakran tiszta és kevésbé felhős, ami ideális körülményeket teremt a hullócsillagok megpillantásához.

Az üstökösök is kapcsolódnak a hullócsillagokhoz, és rendkívül izgalmas és különleges objektumok az űrkutatásban. Az üstökösök az égitestek olyan kisbolygói vagy aszteroidái, amelyek jégben gazdag szerves anyagokat tartalmaznak. Amikor az üstökösök közelednek a Nap felé, a napfény és a napszél hatására elkezdenek elpárologni, és az elpárolgó anyagok hosszú fénypályát húznak maguk után. Az üstökösök gyakran távoli és ritka objektumok az égbolton, de amikor az egyikük közelebb kerül a Földhöz, lenyűgöző látványt nyújthatnak.

Az üstökösök és a hullócsillagok megfigyelése és tanulmányozása lehetőséget ad az űrkutatásnak és az asztrofizikának arra, hogy jobban megértsük a Naprendszerünk eredetét és fejlődését. Az ilyen jelenségek tanulmányozása segíthet a csillagászoknak új információkat szerezni a Naprendszerünkben található anyagokról és a csillagkeletkezés folyamatáról.