Képzeljük el, ahogy egy fárasztó hét után végre elérkezik a várva várt hétvége, péntek este kipihenjük magunkat és az egész másnap előttünk áll arra, hogy levezessük a monoton munkahét alatt felgyülemlett feszültséget. Rábeszélünk pár barátot és a szombat estét csak a szórakozásnak, a zenére „tombolásnak” szenteljük, más szóval, elmegyünk egy koncertre. Megvesszük a jegyet, besorakozunk egy italért és attól függetlenül, hogy épp egy téli klubkoncert, vagy egy nyári, szabadtéri zenélés legyen a szóban forgó esemény, magával ragad minket egy olyan egyedi hangulat, olyasmi szabadság, amit máshol aligha tudunk megtapasztalni. Reméljük mindenki emlékszik még, azt pedig még inkább, hogy mihamarabb újra átélhetjük ezeket az élményeket. Az addigi várakozás viszont, hiába érezzük úgy, nem nekünk a legnehezebb, hiszen a „szakmabeliek”, azaz maguk a zenészek és az őket segítők azok, akik nem csak, hogy az élményből kell, hogy kimaradjanak, de megélhetésük is kockára van téve a korlátozásokkal együtt járó koncertstoppal. Ezúttal egy, a Csallóközben már nagyobb ismeretségre szert tett, energikus fiatalokból álló zenekarral, a Night Ride-al, pontosabban gitárosukkal, Mezei Mátéval beszélgettem, aki többök között elárulta, hogyan nézett ki az utóbbi egy év a zenekar életében.

Inspiráció nélkül talán nem is létezhet zenekar. Rátok kik voltak nagy hatással?
Sokszor kérdezték már tőlem ezt és még mindig ugyanolyan nehéz erre konkrét nevekkel válaszolni. A helyzet az, hogy, ugyan a zenekarból mindenkinek szoros a viszonya a zenéléssel és magával a zenével is, mindenki máshonnan érkezett és másért rajong. Van, aki inkább a „keményebb” vonalból merítkezik és az áll hozzá közelebb. Ez konkrétan két tagra, Tibire és Matyira is igaz. Kika operát tanult énekelni, de rengeteget foglalkozott popzenével is. Ádám inkább az alternatív zenét és a jazzt kedveli, hozzám pedig a blues és a klasszikus rock állnak a legközelebb. Konkrét zenészeket éppen ezért nem is tudok mondani, annyi viszont biztos, hogy mindegyikünknek van egy belső indíttatása a zenélés iránt, ezzel pedig egymásra találtunk.

Mikor alakultatok és főleg honnan jött az ötlet?
A zenekar már több, mint két éve, az akkori nyáron alakult, szóval idén már három évesek leszünk. Egészen más volt a helyzet a jelenlegi tagok életében akkor, nekem is volt még egy zenekarom, Tibiéknek is, de az első felállás nem is velük született meg, ez később alakult így. Én ekkor még a Rivalda Színház társulatának fellépésein is biztosítottam a zenei kíséretet különböző hangszereken. Az egyik fellépésen kiesett az énekesnő, ekkor ajánlották Kikát beugrónak, akivel megismerkedtünk és úgy döntöttünk, mindketten egy számunkra új műfajban szeretnénk kipróbálni magunkat, ami először akusztikus utcazenélés volt, próbálgattuk miket is tudunk összerakni, úgy írnám le ezt, örömzenélés. Ezt pár hétig folytattuk, aztán jött az ötlet, hogy keressünk magunk mellé tagokat, és legyünk zenekar, így találtuk meg a másik két alapító tagot, Csiba Tomát és Vörös Áront, akik már régebbről is ismerőseim voltak. Már csak egy billentyűs hiányzott, ő pedig Matyi lett, aki szintén régebbi ismerősöm volt. Nagyon örülök, hogy ez a felállás a változások előtt sok koncertet megélt. Áron és Toma aztán mindketten, teljesen eltérő okokból Magyarországra kerültek és sehogy sem lett volna idejük folytatni velünk a zenélést, így pedig új felállásban, Tibivel és az öcsémmel, Ádámmal folytattuk a zenekart.

Mi volt a leghosszabb utatok fellépés miatt?
Az első aktív évben az volt a cél, hogy megmutassuk magunkat, mindenki próbálkozott ilyen-olyan fellépéseket intézni. Szerencsére gyorsan megkedveltek minket az emberek és az akkori szeptembertől a következő szeptemberig sikerült 48 koncertet abszolválnunk, szerintem ez brutális eredmény, na meg egy elég megterhelő időszak. A környéken, Pozsonytól Komáromig rengeteg helyen megfordultunk. A leghosszabb utunk célja sem volt annyira messze, csak maga az odajutás húzódott el, nagyjából 7 óra alatt érkeztünk meg Csehországba, Brünnbe, mert útközben „meghalt az autó alattunk”. Na, most képzeld el, ahogy két és fél órát várakozunk a sztráda szélén az autómentőkre, mellettünk száguldanak a kamionok, mi meg ülünk a motorháztetőn, akusztikus gitár és szájharmonika mellett énekeljük a „What A Wonderful World”-öt, hisz itt már minden mindegy, amerikai film a hatvanas évekből, felejthetetlen élmény, annyi biztos. Arról meg aztán nem is beszélve, hogy végül megérkeztünk időben a koncertre, az Intim Torna Illegál előzenekaraként, akikkel nem csak a közös zenélés volt felemelő, de a koncert utáni beszélgetés is.

Van-e olyan nem saját szám, amit nagyon szeretnétek eljátszani és még nem volt rá lehetőség?
A többiek nevében nem tudok beszélni, számomra kamaszkorom óta álom volt, hogy előadjam a Bohemian Rhapsodyt zenekarral, színpadon, de szerencsére ez a Night Ride-al gyorsan sikerült is. Talán nem is tudnék olyat mondani, amit annyira szeretnénk és ne próbáltuk volna még meg élőben eljátszani, amint van ötlet feldolgozásra, vagy épp saját dalra, azon dolgozunk, hogy minél előbb színpadra kerüljön. Nemrég viszont kidolgoztunk egy eléggé „bluesos” dalt, az egészet poénból és még nem tudtuk sehol sem eljátszani. Na, alig várom a pillanatot, hogy azt színpadra vigyük, mert a jókedv biztosan nem fog mellette elmaradni.

Nagyjából hány fellépésetek maradt el a járvány miatt?
Az igazság annyi, hogy rengeteg. Elég, ha csak a kevésbé távoli időszakot nézem, hiába volt nyáron egy kisebb enyhítés, azért érezni lehetett, hogy ez nem ugyan olyan, mint eddig. Augusztus végén és szeptember elején még volt egy-egy koncertünk, de ezután már ismét sorra érkeztek a lemondott események. Csak októberben rögtön kettő, novemberben három elmaradt koncert, későbbre meg már tervben sem volt senkinek, hogy valamit is megszervezzen. A helyzet miatt maradtunk le nyáron Gombaszögről, Pestre is többször hívtak minket, amiből aztán nem lehetett semmi, úgyhogy komolyan meg lettünk lőve, mégis úgy érzem, feltaláljuk magunkat.

Hogyan tartotta a zenekar a kapcsolatot ezekben a nehéz időkben?
Amikor az egész legelején jártunk, a legszigorúbb lezárások alatt mi sem igazán tudtunk mit csinálni. Otthon gyakorolgatott mindenki, mi, mondjuk ebből szerencsések vagyunk, hisz a dobosunk, Ádám az öcsém, Kika, az énekesnő pedig a párom, Matyi meg a Tibi pedig unokatestvérek, szóval olyan, mint egy családi biznisz. Mindenki gyakorolt és azon gondolkodtunk, mit és hogy lehetne csinálni, hogy a legjobban fel legyünk készülve a zenélésre, ha újra lesz rá lehetőség. Aztán amint jöttek az enyhítések rögtön összeültünk és gyakoroltunk és gyakoroltunk, amennyit csak tudtunk.

Mit gondoltok, mit hoz a jövő a Night Ride-nak, mik a terveitek?
Ha idén könnyebb év vár ránk, amiben persze reménykedünk, akkor újra rá fogunk állni, hogy minél több helyre jussunk el, tartsunk minél igényesebb koncerteket, hisz mindegyikünknek hiányzik már a zenélés és reméljük be is tudunk mindent pótolni. Az elsődleges cél az, hogy rázódjunk vissza a „hétköznapokba”. Mindemellett folyamatban van egy projektünk, ami nem függ a járványhelyzettől, mert valószínűleg online formában jelenik majd meg. Ez egy félig-meddig színházi projekt, amivel a Rivalda Színház keresett meg minket, mivel egy mozgásszínházas darabot szeretnének készíteni, amihez hasonlót már csináltak egyszer, Animus néven. Valami ahhoz hasonlót terveznek, a zeneírásra, és –feljátszásra pedig a Night Rideot kérték fel. Úgy néz ki, átmenetileg színházi zenészek leszünk. Utána pedig nincs más cél, mint újra színpadra állni, amint ezt a helyzet megengedi.

Forrás: YouTube Dunaszerdahelyi