Miután eltöltött néhány órát Közép – Európa „legkeresztényebb vezetőkkel megáldott országában”, szeptember 12.-én Ferenc pápa megérkezett Szlovákiába, hogy három napon keresztül találkozzon a katolikus egyház híveivel és az ország közjogi méltóságaival egyaránt. Az ország szerencséjére a látogatásban egy olyan eseményt üdvözölhetett, amit a legváltozatosabb oldalról érhettek gyűlölködő kommentek már meghirdetésének első pillanatában, hiszen mi más szolgálna platformként agresszív ateistáknak, megrögzött konzervatívoknak és oltáselleneseknek egyaránt, mint egy haladó szellemű egyházi főméltóság érkezése, amin csak oltási igazolvánnyal lehet részt venni. Na, ha az utóbbi csoportnak a végén mégsem volt mi miatt feldühödnie, azért az első kettő nem sokat változtatott véleményén, a látogatásra azonban mindezek ellenére is szép számban regisztráltak.

A cikk megírásának pillanatában az egyházfő mindössze az érkezése utáni első nap helyszíneit látogatta meg, azonban beszédeiben így is bőven akadt tartalom ahhoz, hogy igazából vallástól függetlenül érdemes legyen őket meghallgatni.
A pápa sűrű programja teljes egészében Pozsonyban zajlott le a reggelt pedig egy találkozóval kezdte Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel és családjával. Itt pár ajándékkal indíthatta napját az egyházfő, köztük egy vekni kenyérrel, ami az elnökasszony szóvivője szerint tökéletesen szimbolizálja mind az egyesülést, mind a jócselekedetet, mind a kemény munkát, mind magát az életet, ki gondolta volna, hogy ennyi érték lapul minden egyes valamire való bolt polcain…

Čaputovával való találkozása azonban nem zárult le ilyen gyorsan, ugyanis az elnöki palota kertjében tartottak mindketten beszédet a meghívott közéleti személyiségek előtt. Témájukat tekintve az egyházfő talán kicsit bevállalósabb volt, hiszen a szolidaritásról és az elesettek integrációjáról szólt, kiemelve, hogy az utóbbi másfél év járványtól megterhelt időszaka leginkább azok életét nehezítette meg, akiknek már korábban sem volt könnyű, egyben felszólított megsegítésükre. Külön megemlítette, hogy ebben a világban mind össze vagyunk kötve, ez pedig különösen kiemelkedő ok a segítségnyújtásra. Az elnökasszony sem választott kevésbé fontos témát, mégpedig a klímavészhelyzet, a globális felmelegedés szerepében. Tetszettek neki az egyházfő korábbi szavai, mely szerint a természet az, ami soha nem felejt és éppen ezért kell megtennünk mindent, hogy újra békében élhessünk vele, ha már nem kevesebb, mint az életünk függ tőle. Mindkét esetben igazán szép, hogy nem haladtak el ilyen égető problémák megemlítése mellett, már csak lépni kellene valamit, lehetőleg mindkét irányba egyszerre.
Azt, hogy a szentatya szavai koránt sem voltak üresek az is bizonyítja, hogy délutáni programja során ellátogatott a Szeretet Misszionáriusainak Betlehem Rendházába, ahol személyesen mondott hálát a leginkább hajléktalanokon, súlyos szegénységben élőkön és halálos betegeken segítő apácáknak munkájukért, majd a rendház „lakóival” is találkozott, akiknél aligha találnánk jobb példát a korábban említett segítségre szorulókra.

Innen a pozsonyi holokauszt emlékműhöz vezettet Ferenc pápa útja. A tragikus esemény emlékéül szolgáló helyszínen emlékeztetett arra, mire képes az emberek gyűlöletének kiaknázása és bár szörnyű maga a puszta emléke is annak, hogy mindez megtörtént, soha nem szabad elfelejteni, hiszen ez is biztosítékul szolgál arra, hogy ilyesmi ne ismétlődhessen meg. Szégyenletesnek találta, hogy annak idején a kereszténység érdekeként is hivatkoztak az elkövetett borzalmakra. A szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének elnöke, Richard Duda örömmel fogadta a pápa szavait, sőt, egészen pontosan fontos történelmi pillanatként hivatkozott a napra a zsidó és keresztény közösségek együttműködése szempontjából, amit a jövőben is erősen szorgalmaz. Ne feledjük, hogy mindez ugyan abban a városban történt, amit néhány hete egy neonáci párt „hívott tetemre” az „oltási diktatúra” elleni harc érdekében. Mit mondhatnánk, mozgalmas egy hely Pozsony.

Az egyházfő ezután a szálláshelyéül szolgáló pozsonyi nunciatúrára vonult, ahol először Boris Kollár parlamenti képviselőt és családját, majd Eduard Heger miniszterelnököt látta vendégül egy rövid beszélgetés erejéig. Heger egyébként üdvözölte a pápa szavait, mely szerint Szlovákiának a „béke szigetének” kell maradnia Európában, ami a testvériség és együttműködés fontosságát hirdeti mind állampolgárai, mind a többi ország számára.

Ilyenféleképpen telt hát a pápa első napja országunkban. És hogy mi ebből a tanulság? Ha egy olyan korú intézmény vezetője, mint a keresztény egyház a változást, a haladást és mindenki elfogadását hangoztatja egyre erélyesebben és erélyesebben, akkor talán annak is érdemes mindezen elgondolkodni, aki eddig megrögzötten ragaszkodott valami régi „normalitáshoz”, ami lehet soha nem is létezett igazából.