Hírek
2023. Január 06. 15:14, péntek |
Kzélet
Forrás: Noviny
Két új emléknap került be a naptárba
2023-tól két új emléknappal bővült Szlovákia naptára. A COVID-19 világjárvány áldozataira március 6-án emlékezünk majd.
Ezzel egyidőben szeptember 22-ét választották a gyermekek szembeni gyűlölet elleni küzdelem napjává. A két új emléknap bevezetése a nemzeti ünnepekről, a szabadnapokról és az emléknapokról szóló két törvénymódosításból adódik, amelyek január 1-jén léptek érvénybe.
A COVID-19 világjárvány szlovákiai áldozatainak hozzátartozói összefogtak, megalapították a Valódi Áldozatok (Skutočné obete) civilszervezetet, és ezzel a kezdeményezéssel is szeretnének megemlékezni szeretteikről.
Az emléknap március 6-ra esik, ekkor jelentették az első COVID-19 fertőzést Szlovákiában.
A másik megemlékezés célja, hogy megfelelő figyelmet fordítsanak a tanulók és diákok kritikus magatartására. A napja szeptember 22-ére esik, ezzel a gyermekek szünidő utáni, iskolákba való visszatérésére utalnak. A képviselők szerint azért megfelelő ez a dátum, mert ilyenkor már teret kaphat a problematika a tanárok és igazgatók körében, hiszen az iskolavezetést az első hetekben az iskolakezdéssel kapcsolatos adminisztrációs munka terheli.
Forrás: noviny.sk
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 02. 13:43, hétfő | Kzélet
A gáz ára várhatóan legfeljebb havi 28,63 euróval fog emelkedni
Azoknak a háztartásoknak, amelyek csak főzésre használják a gázt, havonta 0,96 euró többletköltséget kell fizetniük. A villamosenergia ára kis mértékben csökkenni fog.
2024. November 28. 13:59, csütörtök | Kzélet
RENDŐRSÉG: Figyeljünk oda a csalókra a kiárusítási időszakban
Az online vásárláskor a rendőrség azt javasolja, hogy csak olyan megbízható oldalakat látogassunk meg, amelyekkel már van tapasztalatunk. Fizetéskor használjunk biztonságos fizetési kapukat.
2024. November 19. 14:20, kedd | Kzélet
Tomáš: Történelmi minimumot ért el a munkanélküliség októberben
A munkaügyi miniszter rámutatott, hogy az egyik fontos projekt, amelyet Juttatás helyett Munka néven neveztek el, ezen a héten kerül véleményezésre, hatálybalépése már 2025 közepén várható.
2024. November 18. 14:28, hétfő | Kzélet
A biztosítók 89,6 millió eurós veszteséget könyveltek el szeptember végén
Szeptember végén a VšZP saját tőkéje mínusz 2,7 millió euró, a Dôvera biztosítóé 179,7 millió euró, az Unioné pedig 25 millió euró volt.