Hírek
2022. Szeptember 30. 17:39, péntek |
Kzélet
Forrás: TASR
Kétezer orvos mond fel a napokban

Szlovákia 27 kórházának 1948 orvosa készül felmondani a napokban, számuk pedig egyre csak növekedik - írja a TASR hírügynökség.
A gyógyítók fokozatosan, csütörtökön és pénteken készülnek beadni felmondásukat. Ezt Peter Visolajský, az Orvos Szakszervezetek Szövetségének (LOZ) elnöke jelentette be a minap.
Visolajský elmondta, nagyjából 27 kórház orvosairól van szó, vannak köztük egyetemi és kerületi kórházak, valamint magánkórházak, az orvosok között pedig vannak itt dolgozó, nem uniós országok állampolgárai is.
A LOZ idén januárban tette közzé kilenc pontot tartalmazó feltételeit, ezek között olyan tételek szerepelnek, mint a béremelés vagy az ellátási rendszer javítására tett javaslatok. A béremelésekről jelenleg is tárgyalnak a Parlamentben, a szakszervezeti elnök ennek ellenére arra szólította fel az orvosokat, hogy nyújtsák be a felmondásukat.
Nem ez az első tömeges felmondás az egészségügyben, 2011-ben 1200 kórházi orvos távozott, emiatt veszélyhelyzetet kellett kihirdetni. Akkor eredetileg 2400 orvos csatlakozott a felmondásra vonatkozó felhíváshoz, végül körülbelül 50 százalékuk tette meg ezt a lépést. A felmondások oka az volt, hogy a kormány nem teljesítette az orvosok követeléseit.
TASR
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.
2025. Április 07. 14:38, hétfő | Kzélet
Átmenetileg visszaállítják a határellenőrzést a magyar és az osztrák határon
Ennek oka a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás, amely több magyarországi településen is előfordult, majd a betegség átterjedt és elterjedt a Szlovák Köztársaságban.
2025. Március 27. 15:35, csütörtök | Kzélet
Ausztria katonai egységet küldött Szlovákiába a száj- és körömfájás elleni védekezés megerősítésére
A szlovák kormány kedden Szlovákia egész területére rendkívüli helyzetet hirdetett a betegség miatt.