Hírek
2020. Augusztus 13. 12:38, csütörtök |
Helyi
Forrás: TASR
Nem érdeklődik Szlovákia az Oroszországból származó új koronavírus vakcina iránt

Az orosz oltás még számos kritériumnak nem felel meg - mondta Pavol Jarčuška a Szlovák Járványügyi Társaság elnöke.
“Az oltás nem szolgál komoly meglepetéssel. Ez egy standard adenovírus oltás, nagyon hasonló az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca vállalat körüli konzorcium által fejlesztettekhez. A vakcinák igénylésének három feltételéből (feltételes engedély, vagy az Európai Gyógyszerügynökségnél történő regisztráció, illetve a klinikai vizsgálat harmadik szakaszának lezárása) egy sem valósult meg az orosz vakcina tekintetében"- kommentálta Jarčuška.
Szlovákia az oltásokról jelenleg is tárgyal az Európai Bizottsággal. "Valamennyi nagyobb gyártó eljuttatta hozzánk a jelenleg is fejlesztett oltásokra vonatkozó adatokat, valamint, azok vizsgálatának, előállításának, jövőbeli terjesztésének menetét.” - tette hozzá Jarčuška.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is óvatosan reagált Oroszország kedden, a világ első koronavírus-oltásának bejegyzéséről szóló bejelentésére. Az orosz tisztviselők pedig elutasították az új orosz vakcinával kapcsolatos kételyeket, összehangolt médiatámadásnak nevezve azokat.
Az USA és az EU szerint a saját oltásuk ez év végéig elérhető lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.