Hírek
2020. December 23. 20:51, szerda |
Tech
Forrás: KFC,HVG
Nem vicc: játékkonzolt ad ki a KFC étteremlánc

A Playstation és az Xbox készítői bizonyára nevetőgörcsöt kaptak a hír hallatán, hiszen egy csibeszárnyakra szakosodott cég mit akar a konzolpiacon.
Megjelentek a gép specifikációi, amelynek hallatán a Sony és a Microsoft arcáról is lefagyott a mosoly. Bár még hátravan nagyjából másfél hét a 2020-as évből, valószínűleg nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, az év egyik legnagyobb meglepetését okozta a KFC a keddi bejelentésével. A vállalat a Twitteren rántotta le a leplet a tervéről, ami szerint egy játékkonzolt akarnak piacra dobni. Ez lesz a KFConsole, aminek nem mellesleg pont olyan lesz az alakja, mint a KFC-s vödörnek.
Nem ez az első eset, hogy egy élelmiszeripari cég ilyen fura módon bővíti ki portfólióját, de a szóban forgó amerikai sörgyárral szemben a KFC tényleg komolyan gondolja a dolgot. Az ujjszopogatást hirdető amerikai cég már össze is állt a Cooler Master nevű csapattal, amely az eszköz elkészítésében érdekelt.
A KFConsole weboldala szerint a lelkét egy csúcskategóriás Intel-processzor jelenti majd, a grafikus processzorról az Asus gondoskodik, a tárhelyet pedig a Seagate BarraCuda 1 TB-os SSD-je jelenti, amiből rögtön kettőt is kap majd a gép.
Mindezek mellett a játékok megjelenítését a ray tracing technológia teszi még valóságosabbá, a hozzá kötött kijelzőn pedig akár 240 Hz-es frissítési rátával és 240 képkocka/másodperc lejátszási sebességgel is meg tud majd jelenni a tartalom. Vagyis ezek alapján tényleg nem viccel a KFC, és egy olyan eszközt készül piacra dobni, ami a PlayStation 5 és az Xbox Series X konkurenciája kíván lenni. Sőt, még azoknál is jobb lehet, a konzolban ugyanis beépített ételmelegítő is van, amibe pont beleférnek a csirkefalatok, így a majdani felhasználó étele még játék közben sem fog kihűlni.
Egyelőre hatalmas titok övezi a konzol megjelenésének dátumát, de a fenn leírtak alapján nagyon reméljük, hogy mielőbb kipróbálhatjuk a „Vödröt”.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.