2025. május 9, péntek - Gergely

Hírek

2021. Április 06. 13:58, kedd | Tech
Forrás: TECHRADAR

Te is fiam, Brútusz: íme az elektromos Hummer

Te is fiam, Brútusz: íme az elektromos Hummer

A cég eddig arról volt híres, hogy az általuk kínált gépkocsikhoz érdemes volt rögtön egy benzinkutat is beszerezni, de a Hummer-t is elérte a változás szele. Az elektromos szörnyeteg azonban nem olcsó mulatság.

Még február elején érkezett a hír, hogy a GM 2035-re váltana teljesen elektromos autókra, vagyis az előttünk álló nagyjából másfél évtizedben kezdenék meg az új korszakot. Ennek részeként dobják piacra az e-Hummert, amelynek piaci megjelenése azonban még várat magára.

A most bemutatott modell teljes hivatalos neve 2024 Hummer EV SUV, amely már jelzi, hogy az idei évben hiába várunk a debütálásra. Egyelőre bizonyos technikai részleteket, a külsőt, valamint a várható összeállításokat és az ehhez kapcsolódó kereskedelmi árakat árulták el a nagyközönségnek, ebből azonban már képet alkothatunk arról, hogy mire számíthatunk ezen a területen. A gyártó bejelentésében elhangzik, hogy az amúgy igencsak méretes jármű egy 830 lóerős elektromos motort kap, mindössze 3,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-s sebességre, miközben a hatótáv 400 és 480 km között lesz. A nagy méret miatt helyet kapott a listán az úgynevezett „rák üzemmód” is, ennek révén mind a négy kerék elfordítható, vagyis átlósan is tudunk majd mozogni a monstrummal, ami nagy mértékben megkönnyítheti a parkolást.

A tervek szerint az első példányokat 2023-ban kezdik majd értékesíteni, jelenleg mindössze az előrendelési opció él az érdeklődők számára. A városi terepjáró változatot 110 ezer dollár körüli áron adják majd, ez viszont az Edition 1 ára lesz, amelyhez egy extrém-offroad csomag is elérhető lesz. Az alapmodell ára ennél kedvezőbb lenne, a 80 ezer dolláros tétel azonban még mindig nagyon jelentős, nem beszélve arról, hogy ez utóbbi várhatóan csak 2024-ben jelenik majd meg a piacon. Az autó a szintén tervezett e-pickup testvére lenne, a pickup viszont nagyobb akkumulátort kapna, ezzel fél másodperccel gyorsabb lesz a 100 km/h-s iram elérése, amit kereken 1000 lóerő, illetve 500 km feletti hatótáv egészítene ki.

A hagyományos modellek gyártását a cég még 2010-ben állította le, az újraélesztésről eredetileg még 2019 elején döntöttek házon belül, amit azzal indokolnak, hogy ők is látnak fantáziát az e-terepjárókban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 08. 13:37, csütörtök | Sport

BL: A PSG a visszavágón is legyőzte az Arsenalt és bejutott a döntőbe

A döntőben az ellenfele az Inter Milan lesz.

2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport

BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát

Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.

2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ

Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére

Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.