2025. április 18, péntek - Andrea

Hírek

2023. Január 24. 20:29, kedd | Helyi
Forrás: Cas.sk

Új életet lehelnek a komáromi erődbe

Új életet lehelnek a komáromi erődbe

Visszaadják korábbi dicsőségét a komáromi erődrendszernek, amely helyiségeiben étterem, borozó, apartmanok, wellness-központ, valamint kézműves sörfőzde kap helyet.

Az erőd, amelyet a törököknek soha nem sikerült meghódítaniuk, a szocializmus idején a szovjet hadsereg laktanyájaként szolgált.

A helyiségek egyedülálló rekonstrukciója mögött Jaroslav Papp áll, aki 2000-től tartózkodik Komáromban. "A régi és az új erődítmény helyiségeinek meglátogatása és áttekintése után azon gondolkodtam, hogyan tudnék segíteni a nemzeti kulturális emlékmű megmentésének folyamatában. Ekkor még csak egy objektumot sikerült rekonstruálnunk a város területén, az egykori porház épületét” – emlékszik vissza.

2006-ban kollégájával, Magyarics Józseffel megalapították a Stará Fort Komárno-t, majd 4 évvel később bérleti szerződést kötöttek a várossal az új erődben található Bastion Madonna épületére, céges és társadalmi rendezvények lebonyolításának céljából.

Mivel sikeres volt az előző projektjük, az új erődben is megtekinthették a kiszemelt részt, az ún. középső rizalitot, melynek helyiségeit korábban katonai kápolnaként használták. Az önkormányzattal erre is bérleti szerződést kötöttek, és 2020-ban jóváhagyták az 1200 négyzetméteres épület átépítését, amely szállást, étkezést és pihenési lehetőséget kínál a látogatóknak a melegebb hónapokban, télen viszont nem üzemel.
„Szigetelés nélküli műemlékről van szó, az árammal való fűtés üzemeltetési költségei pedig finanszírozhatatlanok” – magyarázta. Három másik projekt is része a rekonstrukciónak. Az információs központon és az apartmanokon kívül kézműves sörfőzdét is terveznek, amelyben magát a sörfőzési folyamatot láthatják majd a látogatók. A felújításokat az idei év végén tervezik befejezni.

A komáromi törökellenes erőd két korszakban épült erődítmény. A régebbi vár alapjain 1546-ban kezdték építeni a régi erődöt, 1658-ban pedig az újat. 1963. május 31-én nemzeti kulturális műemlékké nyilvánították a régi és az új erőd hét épületbő álló együttesét. Komárom városának a napóleoni háborúk idején létrehozott erődrendszerével együtt alkotja a törökellenes erőd komáromi erődrendszerét vagy a komáromi erődöt. Ez a rendszer Szlovákia legnagyobb erődítmény-komplexuma, és szerepel az UNESCO ideiglenes világörökségi listáján.

Forrás: cas.sk
Fotó: mf

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport

NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás

A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.

2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ

Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában

Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.

2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet

PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért

Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.

2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet

Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését

Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.