Hírek
2021. Március 22. 18:19, hétfő |
Világ
Forrás: HVG
Vlagyimir Putyin beoltatja magát, de nem a kamerák előtt
Az orosz elnök kedden készül az oltásra. Elmondása szerint ez mindenkinek a magánügye, hiszen a dolog önkéntes alapon működik.
„A vakcináció önkéntes dolog. Minden ember személyes döntésének kérdése. Apropó, én holnap szándékozom ezt megtenni,” mondta csak úgy mellékesen Putyin egy orvosszakértőkkel folytatott hétfői televíziós tanácskozáson. A nyilvánosság úgy tudta, hogy csak nyár végén vagy ősz elején kerül sor az államfő beoltására, legalábbis erre engedtek következtetni az elnök február 10-i online fórumon elhangzott szavai. „Nem kívánok a kamerák előtt majomkodni,” mondta akkor.
Akkor az időzítést azzal magyarázta, hogy saját, az influenza és a pneumococcus elleni injekciót is tartalmazó oltási terve van, ezért az új koronavírus elleni oltást megelőzően konzultálnia kell majd az orvosaival. A politikusok oltása egyfajta showműsorrá vált az utóbbi időben, bár érthető, hiszen egyrészt a lakosság biztatása fontos tényező, másrészt pedig politikai pontok szerzésére is alkalmas. Amikor idézőjelbe tesszük a SHOW szót, akkor persze nem Benjámin Netanjahu-ra gondolunk, hiszen az izraeli miniszterelnök tényleg egy Show-t kerekített az esemény köré. Joe Biden, amerikai elnök is élő adásban kapta meg a vakcinát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 13:31, péntek | Világ
Robert Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel
Fehér füst szállt fel csütörtök este a Sixtus-kápolna feletti kéményből, jelezve, hogy a bíborosok megválasztották az új pápát.
2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ
Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére
Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.
2025. Április 25. 13:55, péntek | Világ
Lavrov: Oroszország kész a háborút lezáró megállapodásra
Lavrov megjegyezte, hogy egyetért Donald Trump amerikai elnök legutóbbi kijelentésével, miszerint megállapodásra lehet jutni, ha mindkét fél hajlandó erre.
2025. Április 24. 15:09, csütörtök | Világ
Pakisztán lezárja a határokat és a légteret India előtt
Az indiai diplomáciai tárca is azt tanácsolta állampolgárainak, hogy ne utazzanak Pakisztánba.