Előrelépés történt a vasúti kétnyelvűség terén

Előrelépés történt a vasúti kétnyelvűség terén

Az utóbbi napokban a RegioJet megállói közül a Komárom-Pozsony vasúti szakasz több pontján is kétnyelvűsítették a települések megnevezéseit.


Gulyásfesztivál Füleken és Pereden

Gulyásfesztivál Füleken és Pereden

Idén 10. alkalommal rendezték meg a füleki várudvarban a gulyásfesztivált, melynek szervezője már hagyományosan a füleki MKP volt. Pereden is sor került a Majálisra - annak keretén belül pedig gulyásfőző versenyre.


Jótékonysági gála Krasznahorkáért

Jótékonysági gála Krasznahorkáért

Krasznahorka várának megmentése apropójából zengte be magyar szó és zene a rimaszombati kultúrházat a május 9-i jótékonysági gálán.


Földrengés volt Olaszországban

Földrengés volt Olaszországban

Három ember meghalt vasárnap hajnalban Észak-Olaszországban történt, 5,9-es erősségű földrengésben – közölte a polgári védelem.


Virágzik a szakdolgozatbiznisz

Virágzik a szakdolgozatbiznisz

Már néhány tízezer forintért megspórolhatjuk a diplomamunka készítésének lázas tanulással töltött hónapjait.


Túl nagy volt az arca - a saját kárán tanulta meg

Túl nagy volt az arca - a saját kárán tanulta meg

Will Smith most már tudja, miért is kellenek a kaszkadőrök.


Búfelejtés Katy Perry módra: egymillió dolláros lakásfelújítás

Búfelejtés Katy Perry módra: egymillió dolláros lakásfelújítás

Katy Perry átalakíttatja a házát, hogy semmi ne emlékeztesse a férjére.



Máj
25
-
Máj
26
Szo
Vogue - Klubkoncert ( Arrabona Ensemble )
Koncert

Máj
26
Szo
-
Máj
27
Va
Vogue - Klubkoncert ( Wenk Trió )
Koncert

Máj
26
Szo
-
Máj
27
Va
Remember Retro Party UFO-val Dj.Miller & Mário
Szórakozás

Máj
23
Sze
-
Máj
28
Kirándulás Erdélybe - Csíksomlyói búcsú
Kultúra, oktatás

Bulifotók
2012-05-20 14:51:14

05.19. Club Passion - Photos by Zsolt Pászti 3.

Bulifotók
2012-05-20 14:50:26

05.19. Club Passion - Photos by Zsolt Pászti 2.

Bulifotók
2012-05-20 14:45:30

05.19. Club Passion - Photos by Zsolt Pászti 1.

Bulifotók
2012-05-15 18:47:53

05.12. Amnezia Club - VV Attila & VV Kinga - Photos by Zsolt Pászti 4.




Cégregiszter

Szórakozóhelyek
Egyéb
Lacnyhrniec.sk
Lacnyhrniec.sk
0903 359 714

Tervezés
Jostav
Jostav
031552 79 61

Hotelek
Diamant Hotel****
Diamant Hotel****
96/671-470

Hotelek
Hotelek
Pannónia Szálló
Pannónia Szálló
96/524-550

Hotelek
Hotelek
Révész Hotel
Révész Hotel
96/320-667




FOTÓVERSENY !

FOTÓVERSENY !

Verseny kezdete: 2012.03.27.
Verseny vége: 2012.04.06.

“Szülöföldem szép határa”  - verspályázat

“Szülöföldem szép határa” - verspályázat

Verseny kezdete: 2012.03.18.
Verseny vége: 2012.03.31.

Farsang - pályázat!

Verseny kezdete: 2012.02.24.
Verseny vége: 2012.03.16.


Zsuzsika
Zsuzsika
Tüskeböki
Tüskeböki
Flopy
Flopy
Pufi
Pufi
Zara
Zara
Dodó és Oszi
Dodó és Oszi

Gerinctréning, Spinal Dance
Gerinctréning, Spinal Dance
Mosonmagyaróvári szépség és egészségcentrumban Üzlethelyiség KIADÓ
Mosonmagyaróvári szépség és egészségcentrumban Üzlethelyiség KIADÓ
Gumigáz reduktor
Gumigáz reduktor
10 BAR-os légágyú
10 BAR-os légágyú



Ügyeletek

Ezen az oldalon megnézheti az aktuális orvosi, állatorvosi, fogorvosi, gyógyszertári ügyeleteket a városban.

Tovább

Szakember Válaszol

Ezen az oldalon tagjaink, illetve a velünk kapcsolatban álló szakértők ajánlják fel Önnek segítségüket.

Tovább

Horoszkóp

Olvasd el most a legfrissebb heti horoszkópunkat! Tudd meg Te is milyen meglepetéseket tartogat számodra ez a hét!

Tovább


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. Design & Site by Voov