2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2020. Június 16. 08:00, kedd | Helyi
Forrás: TASR

Čaputová: Rendkívüli és sok tekintetben erőt próbáló év van a hátam mögött

Čaputová: Rendkívüli és sok tekintetben erőt próbáló év van a hátam mögött

Zuzana Čaputová államfő hivatali idejének első évét rendkívülinek és sok tekintetben erőt próbálónak nevezte.

A beiktatása első évfordulóján a TASR hírügynökségnek elmondta: továbbra is igyekezni fog felemelni a szavát azok mellett, akiknek a hangját nem hallani.

Az államfőnek saját bevallása szerint az elmúlt egy évben sok új kihívással és feladattal kellett megbirkóznia. „Nagyon sok minden megváltozott a szakmai és a magánéletemben is” – jegyezte meg. Arra a kérdésre, hogy mit tart az eddigi legnehezebb döntésének, azt válaszolta, hogy minden fontos döntés nehéz és nagy felelősséggel jár. „Legyen szó akár a törvények megítéléséről, az elnöki kegyelem vagy a kinevezési hatáskör gyakorlásáról. Az olyan döntések esetében, amelyeknek komoly hatása vannak az emberek vagy az egyes egyének életére, igyekszem gondosan kiértékelni az összes rendelkezésemre álló információt, hogy helyesen dönthessek” – fejtette ki.

Čaputová úgy véli, az elmúlt egy évben sok régóta megoldásra váró társadalmi probléma került a felszínre. Példaként az igazságszolgáltatás állapotát, illetve azokat a problémákat emelte ki, amelyek a koronaválság következtében még hangsúlyosabbá váltak. „Az egészségügy, az oktatás, a hosszú távú idősgondozás állapotára gondolok, de említhetném bizonyos szakmák alulfinanszírozását, vagy a támogatási infrastruktúra állapotát is. Tanulnunk kell a válságból” – hangsúlyozta.

A parlamenti választásokat követő változásokkal összefüggésben az államfő megjegyezte, hogy a választási eredmény a társadalmi igazságvágy és a korrupció elutasításának a kifejeződése. Az új kormánnyal való eddigi együttműködését konstruktívnak és objektívnak nevezte.

Čaputová jövőbeni prioritásai között említette, hogy aktívan ki akarja venni a részét az ügyészség működését érintő változásokról folytatott eszmecserékből. Megjegyezte, hogy ez az intézmény az elmúlt 20 évben alig változott, jelen formájában pedig már nem felel meg a kor követelményeinek, és nem tud megoldást nyújtani azokra a problémákra sem, amelyekkel a Threema-üzenetek nyilvánosságra kerülése után vagyunk kénytelenek szembenézni.

Čaputová hangsúlyozta: az egyik legfontosabb feladat megbirkózni az aktuális válsággal. „Gondolnunk kell azokra a csoportokra, amelyeket a legnagyobb mértékben sújtott a válság, az ő helyzetük megoldását prioritásként kell kezelnünk” – tette hozzá. Az elnök asszony szerint Szlovákiának esélye van zöldebb, modernebb és műveltebb országgá válni az uniós támogatásoknak köszönhetően, ezeket azonban ésszerűen kell lehívni és elosztani.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 05. 14:33, csütörtök | Helyi

Komárom: 12. karácsonyi vásár a Tiszti Pavilonban - ünnepi hangulat és szórakozás az egész család számára

A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

2024. Október 21. 14:25, hétfő | Helyi

A Komáromi Erődben találkozik Fico, Orbán és Vučič

A vezetők kedden Komáromban az Európába irányuló illegális migráció megállítására irányuló innovatív megoldásokról is tárgyalnak.

2024. Október 04. 11:35, péntek | Helyi

Lemond miniszteri posztjáról Zuzana Dolinková

Kritizálta többek közt a kormány konszolidációs intézkedéseit.

2024. December 19. 14:21, csütörtök | Világ

Ezen a napon: December 19.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.